Vizsgafilmeket támogatna a Filmalap
Támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az ELTE filmkészítő szakirány vizsgafilmjeit a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) - erről döntött a Filmalap múlt pénteken.
Támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az ELTE filmkészítő szakirány vizsgafilmjeit a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) - erről döntött a Filmalap múlt pénteken.
Újabb két magyar játékfilm gyártására ítélt meg támogatást a Magyar Nemzeti Filmalap: Szász János A nagy füzet című filmterve 150 millió, Nemes Gyula A Zéró című leendő alkotása pedig 100 millió forintot nyert el a szervezettől.
Andrew G. Vajna szerint átláthatóbbá és hatékonyabbá vált a magyar filmek finanszírozása az elmúlt évben. Az első pályázat megjelenése után már csaknem százan regisztráltak a Magyar Nemzeti Filmalapnál, ahová már két pályázat is érkezett - mondta a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos az MTI-nek.
Kiírta a pályázatokat az egészestés játékfilmek, animációs produkciók és dokumentumfilmek gyártására és támogatására a Magyar Nemzeti Filmalap.
A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz.
Súlyos helzet alakult ki a magyar filmiparban - írja az Index. A hitelező bankok elkezdték zárolni az MMK által ki nem fizetett támogatások miatt tartozó filmes cégek számláit. A zárolásoknak súlyos következményei lehetnek, Andy Vajna tárgyal a megoldásról.